Csodalányaink

Niki három éves

 Hááát, ezt a hónapot végig betegeskedtük. A mi kis Nikócink sehogysem tudott kikeveredni ebből a náthából, három hétbe került, mire kicsit összeszedte magát a kiscsibém. Akkor Natkót kapta el meg engem… Ilyen hangulatban telt a készülődés a szülinapra. Niki a múlt héten minden reggel megkérdezte, hogy ,,anya, ma van??? Mikor pedig eljött a vasárnap reggel : ,,Anya, itt vannak már a vendégek?” . Délben a mamánál aludtak, mi pedig kidísztettük a lakást, megterítettünk, és már néhány vendég is megérkezett, így sikerült meglepnünk a bulival. Aranyos volt, ahogy ragyogott az arcocskája, tágra nyílt szemek… A mosolyt le sem lehetett törölni egész nap az arcáról. Sajnos, nem tudott mindenki eljönni, ezek a fránya vírusok kifogtak rajtuk is, de azért így is hangulatos, családias kis ünneplés kerekedett.

És, ahogy a képeken látszik, Nika irtóra élvezte, hogy a központban van, hogy neki énekeljük a boldog szülinapot. Még este is el kellett neki énekelnem, biztos, ami biztos.,,Nagyon tetszenek az ajándékaim, Anya “. Most reggeltől estig farmozik és rajzol. Milyen jó lenne ezt a mosolyt, ezt a boldogságot megőrizni! Bárcsak mindig. így ragyogna a kis arca, ne árnyékolja be szomorúság, soha.

Én pedig csak nézem, és ámulok, hogy ő ugyan az a poronty, akit annó kihoztunk a kórházból. Ez az első szülinap,amikor már nem sajognak a hegek, volt, ami volt, lezártam a múltat. Örülök, a kincseimnek, boldog és büszke anya vagyok!

Nikiről még jövök egy összefoglalóval, hogy mit is tudunk háromévesen.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bea says:

    Kedves Prücsök-anyu! Nagyon sok boldog születésnapot ennek a nagylánynak, jó egészséget, és sok boldogságot kívánok!
    Niki tényleg csak úgy ragyog, aranyosak a képek. Jó lenne ezeket a pillanatokat megőrizni, eltenni ínségesebb időkre.
    Természetes, hogy el kell teljen egy kis idő, mire “távlatba” kerülnek a dolgok, és az ember már nem a szorongásaira, görcseire emlékszik legjobban, hanem el meri hinni, hogy jó esetben rendben is mehetnek a dolgok. 🙂
    Remélem, és kívánom, hogy így legyen a továbbiakban is!
    Békés, boldog ünnepeket kívánok! B.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!