Az az ijesztő a gyermekeink rohamos növésében, hogy egyre inkább van saját lelkük , saját énjük, saját világuk. Míg a háromévesem szinte összes gondolatát ismerem, mert AZONNAL kimondja, elsírja, elröhögi, addig Nikinél már tapasztalok valamiféle belső vívódásokat. Őszintén, kicsit elszomorít, hogy már nem ölel(het)em meg napi százszor, hogy egyre tágul a világa és vele együtt a szeretett személyek száma. Milyen jó, mikor nyugi van, és sikerül teljesen ráhangolódnom… Belelátok a pici, érzékeny lelkébe.Ritka pillanatok, de értékesek, nagyon.

Nikinek nagyon fontos, hogy őt mindenki szeresse! Miért nem szeret engem Ricsi? Kérdezte már tőlem számtalanszor?(kit érdekel egy elevn kölyök az oviból, gondolom én). Bármikor megyek érte az oviba, mindig elköszön a társaitól, közben mosolyog, megérinti őket, tágra nyílt szemmel várja a reakciójukat. Nem tudom, ez miért olyan fontos neki… Persze, szerelmünk is volt már néhány. Ádám a leghosszabban tartó- eddig.,, Ő nem a barátom, hanem a szerelmem, anya! És Opelünk lesz, azt mondta, ha összeházasodunk. ” Most mit mondjon erre az ember anyja??? Csak fogom aprócska, törékeny kezét és már előre féltem, mi minden vár rá majd az életben…

Mivel most töltöttük az 5. évet, írok egy kicsit a paramétereinkről 🙂 Hát, majdnem 12 kilós, 100 cm. Ismeri a betűket, de nem nagyon nyaggatom, hogy az olvasással is próbálkozzon. A számokat imádja (apai vér), százon felül is ismeri őket. Még mindig szeretjük a dínókat, de az állatoknak a megszállottja. Lassan, én is bővítem a biológiai tudásom , már tudom, mennyit eszik az elefánt, vagy melyik állat él Madagaszkáron 🙂 Nika most is az a szófogadó kislány , aki volt. Kicsit többet ,,felesel”, ha olyan napja van  és az elmúlt hónapokban néhányszor sír, ha valami nagyon bántja, ami azért furcsa, mert ez eddig nem volt jellemző.

Még jár tornázni, szereti nagyon. Talán, inkább a társaság miatt, mint maga a mozgás öröme miatt. Nem tudom. Rajzolni továbbra is utál…  Amikor így leírom ezeket a sorokat, olyan, mintha táviratot küldenék. Hogyan is csempészhetném a sorok közé a lényeget? a SZELLEMÉT? A törékeny, mosolygós, bátor kislányunkat, aki ha egyszerre öleli át a papája és mamája nyakát, mindig azt mondja, ,, ti vagytok a legjobb család a világon!”.

Köszönöm kicsim

Ha Nati szülinapjáról van szó, nem tudok nem gondolni arra a gyönyörű, napsütéses szeptember huszonharmadikára! Valószerűtlenül szép nap volt ahhoz, hogy az orvosom közölje velem, úgy döntöttek, másnap ,,megszakítják” a terhességem. Ekkor voltam 27 hetes és öt napos. Pontosan emlékszem, mert minden egyes nap számított, minden nappal nőtt a reményem, hogy talán, mégis sikerülhet… De most vége volt. A babám és én nem kaptunk több haladékot! Nem haragudtam az orvosokra, maximum haragudtam magamra, a veséimre, amiért nem működtek tovább! Igazán, és igazán emberi volt a nőgyógyászom, a lehető legtöbbet megtette, hogy felkészítsen a legrosszabbra. Bárcsak sejthettem volna, hogy ki is az én pocaklakóm, bárcsak sejthettem volna, milyen tündéri kis harcosunk van 🙂

Nem tudom úgy meggyújtani a szülinapi tortáján a gyertyákat, hogy ezek a pillanatok ne jussanak eszembe. Aztán, amikor belenézek a szemébe, amikor hozzám nyomja a kis orrocskáját, közben meg csak kuncog, olyan ,,natisan”, akkor már egyáltalán nem tűnik fontosnak a múlt. Mert csodálatos az, ami most van.

Natika olyan igazi kis gyerek. Ugrabugrál, rohangál, nevet, kiabál, durcizik, csacsog, kérdez, néha zöldségeket beszél, néha huncutkodik, sokszor, sokszor átölel, bújik. Mindezt olyan frekvenciával és annyi energiával, ami számunkra hihetetlen. Nem vagyok kisbaba, ,,nagylány vagyok már anyaaaa”-mondja számtalanszor. Natus most valamivel több, mint 10 kg, kb 86 cm. Ezek nem túl nagy értékek, de pl egy egész kilóval nehezebb, mint Nika háromévesen. Tud rengeteg mondókát és dalocskát, jó a hallása is, csak eléggé pöszén beszél még! A színeket felismeri, de teljesen feleslegesnek tartja, h meg is nevezze őket. Ha mászásról van szó, akkor viszont nagyon, nagyon ügyes. A kezecskéit is szívesen használja. Kirakózni, rajzolni, mindent szeret, élvezi is. Nagyon hálás, ha van rá időd! A nővérét természetesen imádja, és utánozza. És nagyon, nagyon igyekszik utolérni! 🙂

Nem egyszerű azt az érzést, a hangulatot, a nyugalmat, melegséget, vibrációt megfogalmazni, amit az ember Görögországban érez! A kabócák és tenger hangja, a só és fenyők illata, a nap símogatása a bőrön, mind, mind arra ösztönöz, hogy visszatérj ide.

Nagy esemény volt ez a mi kis családunknál, mert először mentünk a lányokkal TENGERRE! Már hónapok óta erről hallgattak, mutattam képeket, meséltem, talán ezért nem voltak megdöbbenve a nagy kékségtől… Csak képek villannak be: Szaloniki, a gyönyörű és minden téren hatalmas város, égszínű kikötőjével, Toroni, fehér partjával, szűk főutcájáva, sok-sok tavernával, néhol rengeteg emberrel, de csak néhány száz méter után teljes a csend, és csak a természet van meg te- vagyis mi 🙂 A lányok nagyon, nagyon élvezték, a víz mindig meleg volt, csak beugrottak az úszógumiba , és már csapkodtak is. Pancsi után okvetlen nasi, majd vissza. Sajnos vittünk magunkkal valami vírust itthonról, mert Natika harmadik napon belázasodott, fájt a füle, Nika pedig a rákövetkező napon lett beteg. Ez volt az egyetlen dolog, ami beárnyékolta a nyaralást. Szerencsére volt jó biztosításunk, a doktornő házhoz jött (Sakis ház :-)), és gyógyszert is kaptunk.  Néhány napig  így a gyerekek csak a sós levegőt élvzték, de nem volt gubanc… a kislapát és vödör egyik nap sem maradhatott fenn a szobánkban, este pedig kis vidámparkaban verhettük el az euróinkat.

Még érzem az apró kavicsokat az ujjamon, még látom az olajbogyó-ültetvényeket ha behunyom a szemem. Próbálom ezt megőrizni, legalább néhány hónapig még. Mennyi mindent mutathattunk a csajoknak! És mennyit lehettünk együtt, csak mi négyen! Ez olyan élmény, amit nem lehet megfizetni! Csak egymásra figyeltünk, Apával is sokkal közelebb kerültek a lányok, főleg Natika. Hazafelé hosszúra nyúlt az út, nagyon, de elég jól bírtuk.

És még most is mosolyognom kell, hogyan ölelték az ágyukat, mikor HAZA értünk!

Nem vagyok egy túl érzelgős típus…Mégis, ahogy a kis kezecske elengedett és megfogta az óvónéniét, valami megmagyarázhatatlan okból könnyek szöktek a szemembe. Még akkor is, ha a másik kezemet még cseppnyibb ujjacskák szorongatták.  Nika már igazi nagylány. El kellett engednem, és csak bízni tudok benne, hogy jól tanítottuk eddig, hogy jó munkát végeztünk és jól érzi majd magát a kis csapatban (ami nem is kicsi), ahova mától tartozni fog. Mert mától, nem csak hozzánk tartozik, hanem egy új közösség kis része lesz. Nem fogok tudni minden rezdüléséről, mondatáról, reakciójáról és ez kicsit megijeszt. Kinyílik egy ablak, amin nem csak mi kukucskálunk befelé, de a másik oldalról is belátnak hozzánk. Ilyenkor elbizonytalanodik az ember (anya), felkészítettem? helyt fog állni? nem fogják bántani? Csomó, csomó kérdés kavarog a fejemben, de azt hiszem, csak bíznunk kell benne!

Ma csak 2 órát maradnak. Alig várom, hogy halljam, mit csicsereg nekünk az oviról. NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁ,  pedig csak ovis lett, és mégis úgy érzem, kalandos úton indultunk el…

Nikát beírattuk az oviba… és így lettem én IGAZI anyuka, a dédi szerint 🙂 (nem tudom, eddig miért nem voltam az?!).Őszre kiscsoportos lesz.  Hol van már a mi kis vigyorgó, kicsit elálló fülű, gyönyörű babánk, aki szülőkké tett bennünket?  Niki egy csacsogó négyéves, naponta ezer meglepő kérdéssel,  válaszokkal, óriási lekesedéssel a világ dolgai iránt. Kis madárka, de az érzelmei egyre nagyosabbak. Szomorú, csalódott, boldog, fél, izgatott, mérges, dacos,komoly, komolytalan,  minden, minden, mint egy igazi kis ember! Azt hiszem érzékeny is, nagyon, főleg mások érzelmei iránt… Április óta jár tornázni. Nem egy meghatározott sportra, hanem az össz sport alapjait megtanulják a foglalkozásokon. Imádja!!!!! Ő a legkisebb,néha féltem, de nagyon jól érzi magát. Mászik, bukfencezik, futkos, közben pedig keresi valamelyik edző tekintetét, hogy egy kis huncut mosolyt dobjon felé 🙂

Még járunk néhány kontrollra. Mindenki elégedett vele, kivéve, hogy olyan aprócska. De minden eredménye rendben volt.  Most jól eszik, remélem, ez így is marad.

Ezen a hétvégén a babánál és dedánál vannak (azért van nekem időm írogatni). Féltem, hogy Nati sírni fog, mert nem aludt még ott, és nem is nagyon akart először menni, de, ha hihetünk a telefonos informátorunknak, nagyon, nagyon jól érzik magukat a csajaink!Natus is, eszik, pakol,fel van turbózva, nem dulifuliskodik. Natika nagyon szeret az ismerős gyerekekkel lenni. Mintha, nem is kétéves lenne, úgy tud a többiekkel játszani. Szereti a nővérét maga mellett tudni.  Natkó olyan kis belevaló, mindent kipróbál, mindig újabb harci sérülésekkel, de soha nem adja fel.Amit eldöntött, azt véghezviszi, minden áron. Valamelyik nap sírni kezdett, mert nem sikerült neki ügyesen bukfencezni, vagy , mert nem sikerült az ollót használnia… Játék közben még mindig gyakran hozzámfut, kicsit odabújik, aztán már rohan is vissza. Szépen beszél és sokat 😀 Szegény Apa, néha már biztosan sok neki a három dumagép!

ÁÁÁá erről nem szeretek írni, de Nati nagyon tud pukkadozni is. Azonnal megsértődik, ha nem úgy szólsz, ahogy azt elképzelte..DE a világon a legtöbb puszit és ölelést tőle kaptam! Nagyon, nagyon kis hálás lélek! Az idegenekkel nem olyan barátságos, mint Niki, de a családtagokhoz, nagyon, nagyon ragaszkodik!

Natuska kb egy kilóval több, mint Niki ilyen idősen. Ő sem egy óriási gyerek, kb 10 kiló, de nem olyan soványka!

Annyi mindent tudna az ember a saját gyerekeiről mesélni. Szeretném megőrizni a képet arról, hogy milyenek is voltak 2013. nyarán, de szerintem ez lehetetlen…A fényképek megmaradnak, de az érzések valahogy elmosódnak, továbbfejlődnek, alakulnak. Pedig, mintha ettől jobban szeretni már nem is lehetne őket…

Teszek képeket, talán azok kicsit jobban elmondják azt, amit én nem tudok róluk leírni…

csajok

tornacsapat

…de , csak ami a blog írását illeti. Mentségemre legyen mondva, hogy ezerrel zajlik az élet, és próbálok mindenütt helytállni.

Nagyon gyorsan múlnak a hetek, már ezerszer le szerettem volna ülni, és leírni, mennyire szép és meghitt karácsonyunk volt, annyira élvezték a csajok! Mondjuk ez nem az a kis családi karácsonyozás volt, inkább az a vendégektől nyüzsgő, sok-sok ajándékkal tarkított ünnep. De egészségesek voltunk, minden rendben volt, és most érzem csak igazán, mennyivel tartalmasabbak az ünnepek, amikor a gyerekeink szemében látjuk a várakozást, az izgalmat és az örömöt.

Kinn már a márciusi nap süt, én pedig még a karácsonyt ecsetelem…

Tegnap reggel Nika így ébreszgetett,, Anya, anya, ébredj, néééézd, tavasz van! Hát, hőmérsékletre még azért nincs, de kicsit barátságosabb már…

A lányok, annyira hihetetlenül fejlődnek. Egyre többbször hallom a saját számból, hogy, hogy megnőttek ezek a csajok. Nika mióta szedi a Béres cseppet, sokkal jobban eszik, majdnem egy kilót dobtunk fel az elmúlt 3 hónapban. Így vagyunk 11 kg. H nem kapott volna el bennünket kéthetetnte egy újabb vírus, biztosan lenne ez még több is. Nagyon sokszor voltunk betegek, legalább négyszer, abból 1x Nixi egy hétig feküdt lázasan, 39 fok felett volt állandóan, már paráztunk a gyerekorvossal, h mi lehet, de aztán szerencsére kikeveredett belőle (persze antibiotikumokkal, stb).  Niki olyan kis igazi dumagép: ezt miért? ezt hova? és akkor mi lesz? Állandóan kérdez. Az összes betűt és számot ismeri, de persze leírni nem tudja őket, mondjuk a ceruzát sem tudja helyesen megfogni. Nem létezik olyan íróeszköz, ami nekünk ne lenne, de nem igazán tudom rávenni, hogy gondolatait papírra vesse!

Natit, annál inkább! Ő imád rajzolni, firkálgatni, kifesteni! Rengeteget fejlődött a beszéde, nagyon sokat beszél, tök rosszul artikulál, néha én is alig értem, mit darál 🙂 De már össszetett mondatokat használ. Nikit mindenben utánozza hihetetlen, hogy ENNYIRE kopírozza a tesóját. Olyan kis huncut! Anya, hiányoztál, bújik hozzám, mikor megérkezem a munkából. Hízelegni extrán tud. És duzzogni is. Csakis ő húzhatja le a csizmáját, csakis egyedül ülhet a bilire és úgy általában, mindenben az önállóságra törekszik, nagyon is.

Néhány hónapja beindítottam a helyi baba mama klubot, Nika szívesen jön a nagy gyerekekhez, de Natus csak akkor, ha a nővére is ott van. Különben visszahúzódik az ölembe és nem játszik a többiekkel. Nika bezzeg, ő a főkolompos. Nélkülem is elvezetné az összejövetelekt!

A klub mellett, járunk hetente kétszer sportolni is apával, így hét közben csak egy szabad délutánunk marad… A hétvégéket pedig igyekszünk kihasználni, és nem unatkozni. Fekteszek néhány képet, ha már ilyen sokáig nem írtam a naplónkba.

Nika már igazi nagylány

…

-És úsztam a tengerben ott- mami

-És mit ettél Niki?

-Háááát ittam a vizet, nem tudod?! És játszottam a kígyóval!

-A kígyóval?

-Aha, és megszúrta a tüske a lábam, de ne aggódj mami, mert kivettem!!!

Na, ez volt az a pont, amikor Apát is behívtam, hogy hallgassa csak meg, miről mesél a négyéves lányunk. Ennéle a pontnál TUDTAM, hogy Nika tényleg EMLÉKSZIK, mi volt a pocakomban, hogyan érezte magát a születése előtt. Mikor régebben mesélte, hogy benn jó volt és úszkált, meg, hogy hallott engem, akkor még csak arra gyanítottam, hogy , mivel mindig hasonló tartalmú műsorokat nézek, valamiket összeszedett a médiábból… De honnan tudhatná, hogy a 18. héten amniocentézisen voltam??? És ő érezte a tűt???

Még néhány este faggattam az éményeiről:

-Niki, neked jó volt ott benn?

-Igen mami, mondja legtöbször, de egyszer ezt a választ kaptam : ,,Nem anya, nagyon rossz volt, én kiabáltam neked, de te nem hallottad 🙁 ” (ugye a terhességem azért ért hamarabb véget, mert életveszélyben volt, az utolsó perceiben emelték ki)

-És, hogy jöttél ki? Kivettek vagy kibújtál?

-Kivettek és kidobtak az asztalra! Aztán meg itt a sarkamat szúrták!

Na ekkor már lehidaltam, mert azt meg honnan tudhatná, hogy honnan vesznek vérgáz analízisre vért egy újszülöttől????

Még azt is elmondta, hogy néha kopogott nekem onnan bentről, hallotta, ahogy beszélek, de Apát  nem értette, csak mormogást halott (legalábbis ezt ő így írta le). És sötét volt, de mikor kijött, világos lett.

– Mikor megszülettél, ringatott téged a mami?

-Nem anya, de hallottam, hogy ott volt Apa és Te is… És az jó volt!

Ezt muszáj volt lejegyeznem még mielőtt elmesélem, milyen is a mi 4 éves nagylányunk. Jövök pár szülinapi képpel is!

Újra lehullottak a levelek, újra taposom a sárga levélszőnyeget…Valamiért, soha nem fogom elfelejteni, mikor pontosan két éve, Belgrádban, a klinika kapuján kilépve , ugyanezeket  a leveleket bámultam. Nem tudtam felemelni a fejem, akkor úgy éreztem, nincs tovább. Bárcsak valaki megsúghatta volna…

Ennek már két éve, mintha csak tegnap lett volna! Az ici-pici korababából, mára már lett egy Nati :)) Mosolygós, éneklős, bohóckodó, odabújós, puszilgatós, akaratos kislány! Már tapasztalatból tudom, hogy az első szülinaptól, könnyebb a második, már nem fáj annyira az emlékezés, már inkább örömködünk, mint sírunk.

Szeptember végén ünnepeltük a szülinapját. Itthon voltunk, csak a legközelebbiek és ez a kis cunának nagyon megfelelt. Azok voltak itt, akiket jól ismer és szeret. Igy volt számára tökéletes, azt hiszem. Ő nem annyira szeret szerepelni, persze élvezte, hogy ő fújhatja el a gyertyát!

Natika most, kété vesen kb 8.6kg, 74 cm. Mondatokban beszél (egyszerű mondatokban) , nagyon sok mondókát és dalocskát ismer, de inkább a dallamát ismerjük fel, mint a szöveget. Most bújtak csak ki a hármas fogai. De kinn vannak, végre! Mindenhova bebújik, felmászik, leesik, újra felmászik, számára nincs lehetlen!

Pelusunk már nappal nincs, nagyon szépen bilizik ,,kell pisíííni” mondja mindig suttogva (nem tudom, miért nem hangosan). Már réges régóta egyedül eszik és iszik, nem is tudom, mindent egyedül szeretne csinálni! Nagyon bepipul, ha mondjuk én veszem le a cipőjét és nem várom ki, míg ő leügyeskedi. Elbúcsúztunk a cumitól is, nem ment nehezen (el ne kiabáljam).

Natika nagyon tud hízelegni! Símogatja az arcom, kis kezébe fogja, és nyom egy puszit. Olyen kedvesen, ahogyan csak egy ekkora kisgyermek tud szeretni…

Nikivel nagyon szeret(ne) játszani, mindenben utánozza, mindenben! Együtt sírnak, együtt nevetnek. Összevesznek egy játékon, lebutázzák egymást, de pár másodperc után már megint együtt kuncognak!

A kontrollokon minden rendben volt, most kicsit ő is megállt  gyarapodással, de remélem, ez csak pillanatnyi állapot!

:))

Sokszor van, hogy csak nézem,  nézem a buksi kis fejüket, ahogy valamit éppen közösen ,,alkotnak”, nagy egyetértésben és olyankor elfog valami pánik. Valami pánik, hogy, Istenem, hogyan tudnám én mindezt megőrizni, hogyan lehetne ezt az érzést konzerválni nehezebb napokra, mikor majd másképp lesz?! Elképzelni sem tudom, hogy milyen lesz, ha majd egyszer tinik, felnőttek leszenek, de ennyire közel (fizikailag közel) attól félek, soha nem leszek a lányaimhoz, mint ezekben az első években. Biztosan nem teljesen normális, hogy ilyeneken parázom, de egyszerűen, nem szeretnék csak úgy, úszni az árral, hanem valahogyan tudatosan élni és megélni…

Szabadságon vagyok, látszik, hogy pihent agy – gondolataim vannak  )

Ma Nikával a következő párbeszédet folytattuk:

– Anya, az kinek a lába???-Niki

– A tyúké szívem – Anya , azaz én

– A mama levágta a tyúkokat, mert öregek voltak nagyon, igaz?-Niki

-Igen

– Már csak kispipik vannak. Azt hiszem, ők nagyon aggódnak, anya-mondja erre Nixi

-???

-Aggódnak, mert egyszer ők is megöregszenek, tyúkok lesznek és a mama majd őket is levágja- Konstatál a gyerek és eszi tovább a levest.

Niki mindig az összefüggéseket keresi. Szövegben verhetetlen. Mindent ki tud fejezni, nincs olyan szituáció, amiről ne tudna folyamatosan , perceken keresztül beszélni. Csak dumál és dumál, kérdez és már válaszol is, fűzi is tovább a kis gondolatait.

Rajzolni még mindig nem tud, Natival pont egyformák a rajzaik…

Viszont, megtanult bringázni! Igaz, még pótkerekekkel, de szinte hihetetlen számunkra, hogy a cérna vékony lábaival, hogyan képes tekerni a pedálokat. Szó, mi szó, büszke vagyok rá! 

Míg ő teker a járdán, Nati  akaszt utána a guruló kutyoson. Mindig keres valami lejtőt, hogy onnan gurulhasson le. Rettenthetetlen és megállíthatatlan! Közben úgy vigyorog, hogy az összes kisegér fogát látom. Vakmerő és teli élettel. Legalábbis míg nem lát fehér köpenyt  🙁 A múlt héten kapta meg az utolsó Prevenart és nagyon rosszul viselte a környezetet. Ezért, csak a legszükségesebb kontrollokra viszem most. Nagyon, nagyon nyitott a világra, ugyanakkor igényli, hogy mellette legyünk. Az idegenekkel nagyon zárkózott, viszont a jól ismert embereket annyira tudja szeretni. Elkezdett mondatokban beszélni. Ami sajnos nem mindig az, hogy szejetlek anya, vagy apa dódozik, hanem menji innen vagy buta anya is van néha. (Az idősebb testvér is beszáll a nevelésbe).

A nyári (szeptemberi) szabink alatt voltunk a Dunán( naná) szuper volt, voltunk Pesten is néhány napot,  megünnepeltük Ancsi szülinapját. Mórahalmon is strandoltunk. Igyekeztünk kihasználni a szép napokat és most nagyon jók voltak a csajok . (Nem , mint Tiszakécskén néhány hete. Arról asszem nem írtam, az katasztrófa volt)

Ja , gyarapodott a családunk is  Vettünk új kocsit és nagyon szeretjük, a lányok meglepően könnyen cserélték le régi, agyonhajszoltat, a vadiúj, piros kicsi kocsira 

Most per pillanat mindkét csajszi meg van fázva, de ha az ember hónapokig nem ír, akkor ez már nem is olyan nagy dolog. Natika már jobban van, Niki a sűrűjében. Jön az ősz , vele a vírusok!!!! Jaj, pedig mennyire szép volt ez a nyár. Mondhatni, tökéletes 

Pedig nem volt eseménytelen ez a május és  június 🙂 Lassan belerázódtunk az új életformába. A csajok is megszokták, hogy reggelente jön a Mama vagy a Tata, vigyázni rájuk. Nika megkérdezi gyakran, hogy hívják az aktuális újszülöttem. Talán, így közelebb érzi magához az életemnek azt a részét, amiben nem vesz részt. Azért, még mindig olyan kedvesen köszönt, hogy ,,Anyaaaa, jöttél?” mikor megérkezem értük. Kis cinege karjait a nyakam köré fonja, hozzámbújik, kuncog egyet és már mondja is, milyen új kalandokban volt része az elmúlt néhány órában. Apától azt is meg szokta kérdezni, hogy milyen napja volt. Nagyon szépen fejezi ki magát, rengeteg fogalmat ismer, imád beszélni. A múlt héten felmérte a gyógypedagógusunk és szerinte átlagon felüli az értelme, logikája, kifejező készsége. A grafomotorikus képességek sántítínak, de ezt tudtuk is, mert Nika le nem rajzolna még egy pálcikaembert sem… szerintem ő egy nagyon könnyen kezelhető gyerek. Olyan kis empatikus, ha valakit szomorkodni lát, mindig megkérdezi, hogy jól van-e az illető, ha fáj a gyomrom, később megkérdezi, jobban vagyok-e… Kis törékeny virág. Enni, megint nem eszik. Valami csoda folytán meghaladtuk a 10 kilót (de nem sokkal). Az egyetlen dolog, amivel bosszant, az  hogy néha durvul a kishúgával, civakodnak a játékokon, összekapnak.  Szerencsére, mostanában már kezdenek együtt szórakozni is . Egymás kezét fogják és sétálnak, vagy ,,táncolnak” , ami úgy néz ki, hogy a nagy rángatja a kicsit erre-arra. Közben meg röhögnek, mint  a fakutyák, aztán valaki a végén elesik, de ilyenkor semmi sem fáj 😀 Nati meg mindig kapható egy  kis ökörségre! Ő mindig benne van a buliban, teli szájjal nevet, sikongat és mindenben majmolja a nővérét. Nem csak a tetteit, a szavait is.  Persze, sejtettem , hogy ez így lesz, de, hogy ennyire! Mint az árnyéka…

Natkóval minden rendben. Voltunk minden féle kontroll vizsgálatokon és minden extra. Szépen fejlődik 8.6 kg (mondjuk az utóbbi időben nem sokat hízott.) Viszont ő szeret enni. Főleg az édességet. A gyümölcsöket útálja… ami számomra hihetetlen és elképzelhetetlen. Olyan aktív, hog meg sem tudom fogalmazni. Már az ágy támlájára is fel tud mászni, volt már az ebédlőasztalon, a létrán (nem a tetején, mert addigra odaértem), a kiságyba rendszeresen bemászik. A feje tetejétől a talpáig teli van harci sérülésekkel, de megállíthatatlan.  Rohan, mindig rohan. Önfejű és akaratos!  A hisztijei sokat javulta, mert nem törődünk vele. Azért most is elvágja néha magát, de csak néhány másodpercre. Mindezek mellett, hogy tud bújni és hízelegni a számára kedveseknek! Anyaaaa és már bújik is, puszil vagy csak dorombol. Most a kedvence a ,,cipőőőőő-kipp-kopp” ami azt jelenti, hogy verseljünk együtt. Kis energiabomba!  Szerintem, senki nem gondolná, hogy 600 grammal született vagy, hogy milyen nehezen is kezdte a kis életét. Ő fütyül rá, élvezi az élet minden percét. Szinte teljesen behozta a kortársait. Az egyetlen dolog, hogy még kicsit apróbb, mint mondjuk az unokatesója, de csak pár cm választja el őket. Egyedül eszik és iszik, barátkozunk a bilivel is. Az elalvás szuper, csak leteszem délben és maga elalszik. Este pedig már közös meséléseket tartunk. A csajok imádják. Nincs kifogás, minden este olvasnom kell.

Most még szunyálnak, de alig várom, hogy valaki elkezdjen anyázni. Hiányoznak a reggeli összebújások, de ma szabad szombat van 😀

Hétvégéken minden adandó alkalmat kihasználunk, hogy együtt legyünk, mi négyen, közös programokat szervezünk.