Csodalányaink

Szeszélyes április

Persze, hogy pont fordítva reagáltak a csajok, mint vártam… Valahogy úgy képzeltem el, hogy az én nagylányom majd könnyen veszi, hogy délelőttönként a nagyival van.  Ehhez képest, szinte minden este megkér, hogy ne menjek fürdetni a babákat és maradjak Vele 🙁 Vagy csak megkérdezi, hogy ,,Anya, ki fog holnap rám vigyázni?” . Persze, mintha kést forgatnának a szívemben, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ezek a ,,beszólások” elbizonytalanítsanak. Előkaparok valahonnan egy lelkes mosolyt és elmondom, mit fognak másnap csinálni, meg azt is, hogy a kis újszülötteknek és mamájuknak szükségük van rám! Nati látszólag nagyon jól viseli, hogy munkába álltam. Ő gézengúz, mint mindig.Látszólag mindegy neki, hogy a Mamát vagy engem ugráltat!

Sok közös programot szerveztem a napokban a csajokkal, amennyire az aktuális vírusok engedik. Ezekről nem is írok, mert nem szeretném a blogunkat átalakitani valami orvosi beszámolóvá (pedig lehetne). Voltunk gyerekszínházban Nikócival, nagyon élveztük a kis tigrises előadást. Az elején Nika bekiabált hogy, ez nem is tigris, hanem ember :-D- de utána megbékélt a ténnyel, hogy a színházban színészek vannak és nem fenevadak!

Voltunk Halász Judit koncerten is. Király volt! A második sorból nézhettük végig.  Natit nem kellett volna bevinnem, mert ő nem annyira élvezte, ezerszer kellett kiszednem a székek alól, ha nem alattuk mászott, akkor felkapaszkodott, közben mindig valami kellett neki, ah, nagyon lefárasztott… De megérte! Ha eszembe jut, ahogy Niki mosolyog, akkor abszolút megérte!

Gyorsan repülnek így a napok, hogy több feladatom van-mégis valahogy kerekebbnek érzem a Világot! Jó dolog megint hasznosnak lenni!

Szeretném azt írni, hogy a lányok nagyon megnőttek, de ez azért nincs így 🙁 Nikóci alig hízott ill. nőtt december óta, ezért egy komolyabb endokrinológust keresünk neki a dietetikus javaslatára.Natkó is lelassult most a fejlődéssel, olyan 8.4 kg körül van. A mozgása viszont szerintem szupi 🙂 Már úgy jön le a lépcsőn, hogy csak az egyik kezét fogom. Nagyon bátor, vakmerő és fáradhatatlan. Kis csupaizom. És keményfejű, de ezt már biztosan mondtam.  ,,Bandita”-mondja saját magára, és az is. A mi banditánk.  Olyan kis dörzsölt nőci! Nagyon nehezen nevelhető, mindig a sajátja szerint csinálja, mester módon hisztizik néhány hónapja. (már leszokóban van, asszem, mert nem akadt közönsége). Szerencse, hogy ő a második gyerekünk, mert elég nehéz dió lenne, ha kezdő szülők lennénk! Közben mosolygok, míg ezt írom, mert az ő huncutságának van valami bája, valami,  ami miatt nem tekinthető rossznak, csak nagyon is életre valónak (most tudom, hogy elfogult anyuka vagyok, de megbocsátom magamnak)!

Egyre inkább kezdenek közös nyelvet használni a csajok.  Kezdenek együtt játszani, kézenfogva énekelni vagy táncolni 🙂 Nati ilyenkor nevet , mint a fakutya, Nika meg vezetgeti.  Néhány másodpercnyi idiil, aztán jön  egy kis civakodás is, vagy nagyobb háború, de ezeket az összetűzéseiket nem veszem véresen komolyan (persze az agressziónak nincs helye, és nem is mindig egyértelmű, hogy ki az agresszor, mert kb egy súlycsoport a két lány).

Hát így zajlanak a mi napjaink. Ez az április nem csak az időjárás tekintetében volt szeszélyes. Még tanuljuk, hogyan is fogunk működni, hogyan szervezzük a napjainkat, hogy mindenkinek jó legyen. Még nincs rend vagy harmónia, de a pozitív élmények vannak többségben és ez a lényeg 😀

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bea says:

    Kedves Prücsök, nagyon örültem a soraidnak. Igen, kellenek a közös programok, ha kicsit idősebb lesz Nati, még jobb és egyszerűbb lesz velük. Egy (pár?) képnek tudnék még jobban örülni.
    Élvezzétek a szép, napsütéses időt, minden jót! Főleg jó egészséget! B.

  2. Bea says:

    Szia, mi van veletek? Remélem, csak nagyon elfoglalt vagy, és nincs semmi baj. Minden jót! B.

  3. prücsök says: (előzmény @Bea)

    Kedves Bea! Jól vagyok, minden a legnagyobb rendben, már fogalmazom, mit is írhatnék, csak időt kellene rá találnom. kössz, hogy kérdezed ! Üdv :)))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!